Kb. két és fél év után az ügyfeleim pernyertességével zárult egy olyan ügy, amely a kezdet kezdetén meglehetősen reménytelennek tűnt. Ezt szeretném most megosztani, mert azt gondolom, hogy nagyon tanulságos.
A tényállás lényege, hogy a felperesek évekkel ezelőtt végrehajtási árverés során elveszítették az otthonukat, amit próbáltak végrehajtási kifogások és egyéb úton visszaszerezni. Mindezek a próbálkozások sajnos azonban eredménytelennek bizonyultak, az ingatlant el kellett hagyniuk.
Sok adóssággal (az ingatlanárverésből befolyt vételár nem fedezte a teljes tartozást) és nagyon alacsony jövedelemmel nehéz volt másik lakást találniuk, ezért végül a végrehajtó általi kilakoltatásra került sor. Mivel még ekkor sem volt másik ingatlanuk, ezért nem tudták hova elszállíttatni az ingóságaikat, amelyekről a végrehajtó ugyan készített fényképeket, de ezeken minden ingó nem látszódott, mivel pl. a végrehajtó nem nyitotta ki a szekrényeket, hogy az abban lévő dolgokat is lefényképezze. Készült egy jegyzőkönyv is, amelyen csupán néhány nagyobb értékű ingóság lett feltüntetve, tehát ez sem volt teljeskörű.
Más hibát is ejtett a végrehajtó, ami a tényállás szempontjából nem releváns, pl. nem hívta ki a gyámhatóságot, pedig kiskorú is érintett volt a kilakoltatásban, illetve nem lettek az ingóságok külön helyiségben elzárva.
A legnagyobb problémát az árverési vevő magatartása jelentette, mivel ő gyakorlatilag ellehetetlenítette azt, hogy a felperesek el tudják a későbbiekben szállíttatni az ingóságaikat, pedig az árverési vevő csak az ingatlan tulajdonjogát szerezte meg, az ingó dolgokat köteles lett volna kiadni.
Végül a felperesek pert indítottak az ingóságok kiadása iránt. Már ki volt tűzve az első perfelvételi tárgyalás, amikor megkerestek ezzel az üggyel.
Az első bíró elállásra beszélte rá az ügyfeleket. Ezt követően szereztem be a végrehajtótól a kilakoltatás során készített fényképeket, írtam és nyújtottam be egy új keresetlevelet, ami ezúttal már egy másik bíróhoz került, aki bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül elutasította azt. A kereset elutasítását megfellebbeztük, és a másodfokú bíróság már a mi álláspontunkkal értett egyet.
A másodfokú végzés indokolásából az alábbi kiemelést tartom érdekesnek:
„A törvényszék álláspontja szerint helytállóan hivatkoztak a felperesek a fellebbezésükben arra, hogy életszerűtlen az ingóságok tekintetében okirati bizonyíték, számlák megkövetelése. Tekintettel arra, hogy a kiürítéskor a felperesek és a néhai adós életvitelszerűen az ingatlanban laktak, az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben a fényképek és a jegyzőkönyv megfelelően igazolják azt, hogy az azokon szereplő ingóságok a kiköltözéskor az felperesek birtokában, tulajdonában voltak. Az alperes az árverésen csak az ingatlan tulajdonjogát szerezte meg, az ingóságokét nem, azonban azok a birtokába kerültek. Azokat jogalap nélkül birtokolja, így azok kiadására köteles.”
Az elsőfokú bíróságnak meg kellett ismételnie az eljárást, amire azért volt szükség, mert korábban nem folytatott le bizonyítási eljárást.
Sajnos az ingóságok már nem voltak meg, ezért a fényképek alapján szakértő állapította meg az értéküket, így a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ezen érték megfizetésére kötelezte az alperest, amely ítélettel szemben az alperes fellebbezett, és az összegszerűség vonatkozásában mi is fellebbezést nyújtottunk be.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban hozott ítéletét helybenhagyta, amellyel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriánál.
A Kúria a felülvizsgálatot megtagadta, ugyanakkor a végzése tartalmaz egy véleményem szerint érdekes megállapítást, ami korábban nem merült fel.
Az alperes az eljárás során arra hivatkozott, hogy neki a kilakoltatáskor hatályos jogszabály alapján csak 30 napos őrzési kötelezettsége volt, tehát ezt követően neki joga volt azokat kidobni.
A Kúria végzése szerint „a perbeli esetben viszont a törvényi határidő nem jutott ügydöntő jelentőséghez, ugyanis az ingatlan birtokba adásáról felvett jegyzőkönyvre vezetett, egyik fél által sem vitatott feljegyzés szerint az ingóságok elszállítása az alperessel előre egyeztetett időpontban történik, addig azokat a vevő „az adós felelőssége és terhe mellett megőrzi”. Mindez annyit jelent, hogy a perbeli esetben a felek eltértek a Vht-ban meghatározott határidőtől, az ingók elszállításának időpontját saját megállapodásukra utalták, és – a jogerős ítélet indokai szerint – nem volt megállapítható, hogy az nem az alperesnek felróható okból nem realizálódott.”
Számomra ez egy nagyon érdekes ügy, amelyből csak néhány részletet emeltem ki, lehetne róla sokkal hosszabban is beszélni. Jó érzés az, hogy egy reménytelennek tűnő ügyben végül pernyertesek lettek az ügyfeleim, ugyanakkor a veszteségük jóval nagyobb annál, mint amit számukra a bíróság megítélt, hiszen az ingóságaikat nem kapták vissza, csak azok egy részének az értékét, illetve volt egy értékes ingatlanuk, amit a végrehajtási árverés során lényegesen a piaci érték alatt értékesítettek.
Ha Ön hasonló problémával küzd, és segítségre van szüksége, keressen bizalommal hétköznap 8.00 és 16.00 óra között az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
+36-30/9222-817
info@meszaros-kincses.hu
Dr. Mészáros-Kincses Annamária ügyvéd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni